Sokszor nem is gondolunk rá, de minden tettünk, kimondott szavaink több üzenetet is közvetíthetnek. Minden, amit teszünk vagy mondunk attól függően, milyen helyzetben és hogyan történik, több szinten hordozhat üzenetet.
De nézzük, mire is gondoltam konkrétan. Sokat gondolkoztam, hogy megírjam-e a történteket, ami ihlette ezt a gondolatot. Most megosztom.
Jelenleg Dél-Amerika egyik picike országában, annak egy kis városkájának a kertvárosi részében élek. Az itteniek nagyon kedvesek, nagyon jó szomszédaim vannak, igazán hálás lehetek. Ahol lakom sokaknak nincs kerítése sem. A közvetlen szomszédom bekerítette a telkét, majd nemsokára lett egy kiskutyájuk. Egy fiatal pár, a kisfiuk nagyjából három éves lehet. Minden szombaton délután, amíg ők dolgoznak, – itt hatnapos munkahét van – jön a református egyháztól egy hölgy, aki a környékbeli hátrányos helyzetű gyerekeknek tart foglalkozást a kertben. Rajzolnak, tanulnak, beszélgetnek.
Ameddig nem volt a kis négylábú ugráló szőrgombóc, addig minden ment a maga rendjén, de most új helyzet alakult ki. A kiskutya nincs tanítva, tréningezve, így ugrál, harapdál. A környéken nem szokás tanítani a kutyákat, csak rájuk szólnak, ha valamit nem csinálnak jól. A foglalkozást vezető hölgy, hogy meg tudja tartani a programot a gyerekeknek, első alkalommal betette a kutyaházba, majd bejárattal a fal felé fordította. Amikor már pánikhangulatban nyüszített a kiskutya, akkor kértem, engedje ki. Ennek már néhány hónapja. A kiskutya szépen cseperedik, olyan hat-nyolc hónapos lehet. A foglalkozások minden szombaton folytatódnak, kivéve, ha az időjárás nem engedi. A kiskutyát azóta sem tanították meg, hogy ne ugráljon, vagy harapdáljon, és ahogy egyre nagyobb lett, egyre többet tették láncra. Van pár méter szaladgálási lehetősége, de ez minden. A gazdája azt gondolja, ha majd felnőtt lesz, akkor már nem akar turkálni, felfordulást csinálni a kertben. Kérdeztem, hogy nem akarja-e tanítani, de azt mondta, hogy kicsi még. Vasárnapot kivéve a kiskutya egész nap egyedül van. Kinti állat, nem házi kedvenc vagy családtag.
De térjünk vissza a szombati napokra, amikor jönnek a gyerekek. A kiskutyát minden alkalommal megkötötték aznapra, hogy ne zavarja a foglalkozást. Azóta már folyamatosan láncon van, de ami változatlan, hogy azt az egy órát biztosan végig sírja és ugatja.
Szóval van egy csapat kisiskolás korú gyerek a felnőttel, és van egy megkötött síró, ugató kutya. Vajon, milyen üzenetet kapnak a gyermekek attól a felnőttől, aki tartja a foglalkozást? Higgyétek el, nem gondolkoztam a helyzetről 1000 órát, egyik alkalommal, amikor épp jöttek a gyerekek, a kutya közben ugatott és nyüszített felváltva, akkor jutott eszembe, hogy ennek a helyzetnek bizony egy kettős üzenete van.
A tudatos rész: Hetente egyszer van valaki, aki tanítja őket, pluszban foglalkozik velük, olyan dolgokat csinálnak, amit az iskolában nem, időnként közös fellépések vannak a szülőknek, és ajándékokat kapnak.
A tudattalan rész: A gyerekek fegyelmezetten végzik az aznapi gyakorlatot, és közben akarva/akaratlanul is azt tanítják nekik, hogyan ignoráljanak másokat. Mondhatnánk, hogy „ez csak egy kutya”, de vajon ezzel a példával nem kapnak meg egy általánosabb példát is? Fordulj el, csináld a dolgodat, foglalkozz magaddal, és ne foglalkozz azzal, ha másnak segítségre van szüksége.
Az itteni emberek nem rosszak, ez a hölgy, aki a foglalkozásokat vezeti, igyekezett a legjobban megoldani a helyzetet, mert sok kisgyermek a csoportból fél a kutyáktól. Ez lett a megoldás, ami valahogy, ha nem is ideálisan, de működik. Valószínűleg nem gondolja, hogy ezzel egy kettős üzenetet közvetít a gyerekeknek.
Voltál már olyan helyzeteben, amikor kettős üzenetet kaptál? Lehet, nem is tudtad megfogalmazni, csak érezted, hogy valami nem teljesen kerek?
Vagy voltál már olyan helyzetben, mint ez a hölgy, hogy te is kettős üzenetet közvetítettél? Lehet, hogy tudtál róla, de nem volt más lehetőséged, vagy nem is tudtál róla, de most eszedbe jutott. Mit csinálnál most másképp?