HOGYAN TUDOM MEGVALÓSÍTANI A BENNEM ÉLŐ IDEÁKAT

február 12, 2021

A szabadság témájához mindig hozzátartozik az a földrajzi hely és kor, amiben élek, hiszen minden kor más és más. Fontos, épp, milyen társadalmi, szociális és családi elvárásokkal találkozom, aminek meg kell felelnem.

Mint független egyén, individum, ebben az adott környezetben valósítom meg önmagam. Itt alapvető kérdés, vajon, hogyan tudok hozzájárulni az adott társadalomhoz, hiszen ez az alaptípus szeretne valami újat, valami mást, valami egyedit, és másképp csinálni, mint ahogy az megszokott.

FŐBB CÉLJA

Ebben az alap típusban megjelenik egy jobb és igazságosabb világ képe. Mindannyiunkban felmerül, miért van a világon annyi probléma, betegség, éhezés, nyomor, háborúk, értelmetlen halál. És ezzel együtt felmerülnek ideák, ideálok, aminek valamilyen formában szeretnénk eleget tenni.

Napi szinten ez megnyilvánulhat úgy, hogy a háztartási szemetemet szelektíven gyűjtöm, természetes tisztítószereket használok, ügyelek a környezetem tisztaságára, segítek a szomszéd néninek bevásárolni, a buszon/villamoson átadom a helyem az időseknek, várandós anyukáknak, stb…

Emellett lehetnek bennem magasztos ideák, melyeket alap, belső igazságnak élek meg, Ez úgy jelenhet meg, valami olyat szeretnék, ami szem előtt tartja az emberiség javát, egy szociális csoport javát, vagy egy olyan projekt javát, amiben dolgozik.

Többek között erről beszélgetünk a január 23-án induló önismereti programsorozaton. A teljes programról itt olvashatsz. Zárt csoportban dolgozunk, önismereti jelleggel, a csoport létszáma korlátozott, a részvételhez előzetes jelentkezés szükséges: 0620/915-4469-es telefonon vagy az eross.panna@gmail.com emailen

  • Időpont: 2018. 01.23. 17:30-20:30
  • Helyszín: Omniverzum Szabadegyetem (XIII. ker. Váci út 4. II/5., 82-es kapucsengő)
  • Részvételi díj: 3000Ft/alkalom (12 alkalmas bérlet: 30.000Ft)
  • Részvételi díj Omniverzum Szabadegyetem diákjainak: 2000Ft/alkalom (12 alkalmas bérlet 20.000Ft)

A programot vezeti: Erőss Anna önismereti tréner

2018. 01.19.

A SZABADSÁG MOTIVÁCIÓJA

Írj hozzászólást

Az email címed nem lesz látható. A csillaggal jelölt mezők kitöltése kötelező.

{"email":"Email address invalid","url":"Website address invalid","required":"Required field missing"}

You may be interested in